2013. február 23., szombat

„CUSTOM PERFORMANCE”
                Csak néhány órával az első XS-Carnight 2008 előtt, 2008.06.07-én vált biztossá, hogy Ronny és az Astrája részt vehet rajta.  Az új stílus már idejében kész lett.




Csaknem 3 évig Ronny Astrája a „Star Wars” kölcsönzéssel top-autónak számított a nyílt márkatalálkozókon és az Opel találkozókon. Pontosan egy japánt másolt a csipkézett, sárga dizájn, amit a vörös test választott szét a fekete tetőtől. Ronny panaszával Tommy Scrawls-hoz furakodott oda, akinek a dizájnlakkozásai hosszú ideje elismerté váltak a Tuning találkozókon. „Fényűzőbb legyen, mint valaha, összeillő átmenettel a fronttól a műszerfalon át a farig”, hangzottak Ronny irányelvei, amit Tommy ezután papírra vetett. Egy látványos törzsi dizájn, diszkrét hajszálcsíkozás a hátsó rendszámtábla fölött, de mindenekelőtt a majdnem láthatatlanul beködösített „Vaskeresztek” emelik ki az Astrát a tömegből. A tető felett az első lökhárítóig húzódó fekete festésben Tommy sárga applikációkat helyezett el, másrészt törzsi mintákat ültetett bele. Különösen a sárga színezésű hátsó lámpák-igenis, TÜV-engedéllyel- ülnek súlypontként a farrészen, aminek közepében a kicsinyített teknő egy 42 cm hosszú rendszámtáblát tűr meg. Optikailag és akusztikailag oldalanként elhelyezett 2x76 mm-es Formula K nemesacél végcsövek keltenek figyelmet.


Másolásvédelem

A belső tér viszi tovább a sárga-fekete témát. A műszerfalborítástól az üléseken át a Hifivel gazdagon felfegyverzett csomagtartó erősíti meg a dizájnt a legapróbb részletekig átgondolt kiegészítőkkel. Mindenekelőtt a piros bőrrel behúzott vagy a pirosra lakkozott felületek, bőrdíszműves és festő által a jármű színében bevonva. Kontrasztként fekete bőr szolgál. Itt is Ronny motivációi álltak az előtérben, hogy egy nehezen megoldható feladat elé állítsa a másolóbarát Tuning kiállítókat.


Szigorúan titkos

Tulajdonképpen nehéz lehet a másolóknak. Amilyen körülményes a színezés módja, olyan exkluzívak a króm dizájnos felnik is.  A szállítók információi szerint a 8x18 colos króm felnik a vásárlás időpontjában az egyetlen darabok voltak Németországban. A gyártmányáról emiatt egyetlen dolog sem fog árulkodni. Kár. A régi állapotukban felszerelt Ferrettik is noha bár alig közismert felnik voltak, mégis egy másik Opel ugyanilyen kerék szettel körben Ronny-nak elég volt, hogy elgondolkodjon egy felni cserén.
Ugyanakkor a Tuning iránti lelkesedését hajdan egy visszafogott MS Design-es spoiler szettel kezdte. Egy hátsó sérülés egy sor nagyobb átépítő-intézkedéssel járt. Az aktuális fellépést IV. fázisként lehet számolni.  Ronny-nak nem volt oka változtatni a meglévő futóművön vagy a már módosított Lumma LPC-R építő szetten. A  Koni legmélyebbre ültetett futóművével a Lumma első köténnyel meg lehet csókoltatni az aszfaltot. Tehát az Astra egy „biztosabb” 75 mm-es ültetéssel közlekedik. 10 éve még az M3-Look-os visszapillantó tükrök az Astrán kisebb szenzációnak számítottak, a kereskedésben egyszerűen nem voltak kaphatóak. Ma az M3-Look tükrök majdnem mindegyik jobb Tuninghoz hozzátartoznak. Ronny Astráján egy VW Golf adapterein ülnek, amik gondosan lettek hozzá igazítva az Astra tükörháromszögeihez.

V.fázis?

Az Astra gazdag Show&Shine járműként van tervezve. Noha Ronny évek óta játszik a gondolattal, hogy vesz egy két literes turbót játéknak egy Calibrából, addig marad a gyári 1,8-as. Természetesen egy üvegszálas műanyag-vidék a csomagtartóban az autó hifi moduljaival nagy súlyt nyom. Talán megérjük a motorátépítést az V. fázisban.

Astra G 1,8 / Gyártási év: 1999
MOTOR 1796ccm négyhengeres, 16 szelepes (X18XE1), újra programozott vezérlés*125LE
KIPUFOGÓ Formula K dupla nemesacél 2x76 mm csővégekkel
FUTÓMŰ Koni Gewinde futómű*Weitec rugók*ültetés 75/55 mm
KEREKEK Custom krómfelnik 8x18 col ET35*Pirelli PZero 215/35R18
KAROSSZÉRIA MS hűtőrács*módosított Lumma LPC-R Kit (küszöbök, front-és hátsó kötény)*mérges tekintet a motorháztetőn*Irmscher motorháztető nyújtás a szélvédő irányába*csomagtérzár clean, rendszámtartó teknő szűkítve*hátsó kerékjárat peremezve*ajtókönyöklők és zárak krómozva*Dietrich M3 tükrök*fekete Hella fényszórók*sárga hátsó lámpák (lakkozott)*különleges lakkozás Tommy Scrawls-tól rejtve beködösített Vaskeresztek és hajszálcsíkozás
BELSŐ TÉR a lakkozással egyező sárga és fekete bőr*König sportülések belenyomott Vaskeresztekkel*OPC hátsó üléssor*34-es Isotta kormány*mérföldórás műszerek*műszerfal, ajtókárpit, csomagtér kárpit üvegszálas műanyagból és lakkozva*Tetőkárpit bőrben*Iron Cross visszapillantó tükör*krómpedálok
CARAUDIO Zenec DVD-rádió*Pyle erősítő*30cm Audiobahn mélynyomó*Audiobahn DUB hangszóró* Panasonic és Sharp TFT monitorok
KÖSZÖNET Sohn Flo, Tommy Scrawls (lakk), Leander Uhlig
KAPCSOLAT Ronny Noack*Leipzig*ronny77m@freenet.de


Forrás: Opel Tuning 2009 Februar/März
A TIGRA EREJE
A sportos fellépéstől a 16 szelepes 8300-as fordulatos fordulatszámhatáron keresztül a Mercedes-bőrös tökéletes belső térig-ennek a Tigrának mindene megvan!


Mit várjon az ember attól, aki a 15. életévétől autókat javít? Valószínű, hogy ő, mint Markus autószerelő lesz és tuningra áll rá. Hat éve fogott neki Markus a Tigrájának- időközben a kis sportcoupé-nak minden megadatott, amit egy Tigra tulajdonos kívánhat.
Mindenek előtt több erő.  Ezért a káros anyagkibocsátás-szegény X16XE aggregát kirepült és egy C20XE-vel lett pótolva. Kapott egy generáljavítást megajándékozva fejmegmunkálással, azon kívül Schrick vezérműtengelyeket és C20LET befecskendező fúvókákat. Köszönhetően a könnyített és finoman kiegyensúlyozott főtengelynek és megerősített szeleprugóknak most a tiszteletet parancsoló 8300-as fordulat/perc elérhető! Ez felébreszti a tigrist az Opelben!

8300 fordulat/perc

A széria üzemanyagpumpának emellett utánpótlás-problémája volt és pótlólagosan Bosch-pumpa lett installálva. „Mióta megy a széria-főtengelycsapággyal, nem tudom”,töpreng Markus, „de mindegy -megy mint a disznó”. Nem csoda, hogy az autószerelő az adó visszasorolást jelentő Euro2-ről Euro 1-re vette vissza- a jelenlegi teljesítmény nyereséget 170 és 180 LE-re becsüli. Nem kétséges, most már joggal viseli a Tigra a „Sportcoupé” nevet. Ehhez járul hozzá a KW Gewinde 2. variánsa, erősített stabilizátorok és egy Wiechers toronymerevítés, de egy saját építésű lengőkar merevítés is elöl. És a gumi rezgéscsillapítók? Na igen. A Keskin KT1 16 colos felnijei mögött elől egy Calibra 2.0 16V fékrendszere kacsingat, hátul egy Astra F GSi fékei. Mivel a Tigra és a Corsa sorozatszerűen hátul csak dobfékekkel jött le a szalagról, a hátsó tengelyt a Hippo Motrosportnak parancsnak megfelelően össze kellett hegeszteni.  „ Ez teljesen betartható”, tudja Markus, „de bizonyítvány nélkül, illetve ha nem vizsgázott hegesztő csinálja, sok TÜV- vizsgáztatónak kell falazni.” Jogosan!
Akinek csak a neuralgikus hegesztő állást kell megtanulnia, megunja az életét!


Sportos és elegáns

A karosszéria-átépítésnél aztán valami diszkrétért ment Markus a gyárba.
Az Irmscher első kötény oldalanként egy légbeömlőt kapott, a motorháztető egy toldást és levegőnyílásokat Opel Rallye-stílusban- a széria-küszöbökön nem volt kifogásolni való. Mindenesetre a hátsó kerékjáratokat szélesíteni kellett. „ Nyújtással nem sokat lehet kihozni a Tigránál”, meséli Markus, „ezért összehegesztettük Vectra A kerékjáratokkal”. A hátsó be lett építve meghosszabbított Lumma toldattal, egy pár aprósággal clean-elve- festve- és kész. Sok vesződsége akadt Markusnak a belső térben: a műszerfal, az ajtókárpitok és a középkonzol középalagutastul kapott egy Mercedes Helios bőrhuzatot. Ezek után abszolút puritánul néznek ki a versenypályáról származó fekete szövettel bevont Sparco REV kagylóülések-mindemellett a hátsórész az autó színére lett lakkozva. Cool: Markus a fűtéselemek alatt és fölött teremtett elő és csinált helyet egy nagy Hifonics TFT-nek. Egy további fontos részlet a belső térben a polírozott Wiechers alu-bukócső. S ezt egy haver kezének segítségével rakta be. A bukócső a csomagtartóig az üvegszálas műanyag-beépítés felettig van meghosszabbítva és egy további kereszttel van kimerevítve. Itt tartja a védő csöve fölött a bőrrel bekeretezett szénszálas műanyag-beépítést, aminek a központjában egy monstrumszerű Tarantula mélynyomó és két Hifonics erősítő áll.-szép munka!
Ennek a Tigrának mindene megvan- teljesítmény, egy cool felszereltség és egy zseniális belső tér erős Hifi-vel.  Tulajdonképpen Markus hátradőlhetne és élvezhetné a díjesőt. De nem-ő már a műhelyben van és készül az Opeljével az új szezonra.



TIGRA 1.6 / Gyártási év: 1995
MOTOR 1598cccm 16V négyhengeres (X16XE), 106LE*átépítve 1998ccm 16V négyhengeresre (C20XE), 150LE*276⁰ Schrick vezérműtengelyek*C20LET befecskendező fúvókák*megmunkált Coscast hemgerfej*könnyített, kiegyensúlyozott főtengely*2.5-ös gyújtásrendszer*Lexmaul chiptuning*BMC Carbon-Airbox*Kadett E GSi olajhűtő*Bosch benzinpumpa*kb. 180LE
KIPUFOGÓ 100cellás UniFit katalizátor*Bastuck rendszer 76 mm-es DTM- végcsövekkel
SEBESSÉGVÁLTÓ Sachs sportkupplung*könnyített, kiegyensúlyozott lendkerék*F20 ötfokozatú sebességváltó*Hipo Motorsport hajtótengely
FUTÓMŰ KW Gewinde Variente 2* erősített stabilizátorok*Wiechers toronymerevítés elöl*saját építésű keresztlengőkar*gumi rezgéscsillapítók*ültetés*110mm/60mm
KEREKEK Keskin KT1 felnik 7,5x16” ET35 és 9x16” ET20*195/45R15 és 215/40R15 Pirelli gumik
FÉKEK Calibra 2.0 16V (elöl)*Astra GSi (hátul)*lyuggatott Zimmermann tárcsafékek körben
KAROSSZÉRIA Irmscher köténylemez és hátsó spoiler*hosszabbított Lumma GT F1 diffúzor*Vectra A kerékjáratok(hátul)*Toldott motorháztető, levegőnyílások*embléma, oldalsó irányjelzők, hátsó kulcslyuk és ablaktörlő clean-elve*Effekt-lakk: kék ibolyakékhez zöld-türkíz
BELSŐ TÉR Mercedes Helios bőr*Sparco REV kagylóülések*kiegészítő műszerek*fűtéselemek mélyebbre ültetve*32-es Raid légzsákos kormánykerék*Innoparts plazma műszeregység*műanyag szemellenzők a karosszéria színében*az autó hátsó részéig meghosszabbított bukókeret kiegészítő kereszttel
CARAUDIO Panasonic fejegység, 6 részes CD-váltó*Hifonics Zeus Z6400 és Brutus BX1500 erősítő*kétutas EmPhaser rendszer*Soundstream T4 Tarantula mélynyomó*Impuls PCA-5000 kondenzátor*3db Hifonics TFT (ajtók, középkonzol)
KÖSZÖNET Andi Manhart (bádogos), Maik (motor),Andi Huber(HiFi), Martin
KAPCSOPLAT Markus Singer, 82349Pentenfeld, Tel. 0170/3110728


Forrás: OPEL TUNING 2009 Februar/März