„CUSTOM PERFORMANCE”
Csak néhány órával az első XS-Carnight 2008 előtt, 2008.06.07-én vált biztossá, hogy Ronny és az Astrája részt vehet rajta. Az új stílus már idejében kész lett.
Csaknem 3 évig Ronny Astrája a „Star Wars” kölcsönzéssel top-autónak számított a nyílt márkatalálkozókon és az Opel találkozókon. Pontosan egy japánt másolt a csipkézett, sárga dizájn, amit a vörös test választott szét a fekete tetőtől. Ronny panaszával Tommy Scrawls-hoz furakodott oda, akinek a dizájnlakkozásai hosszú ideje elismerté váltak a Tuning találkozókon. „Fényűzőbb legyen, mint valaha, összeillő átmenettel a fronttól a műszerfalon át a farig”, hangzottak Ronny irányelvei, amit Tommy ezután papírra vetett. Egy látványos törzsi dizájn, diszkrét hajszálcsíkozás a hátsó rendszámtábla fölött, de mindenekelőtt a majdnem láthatatlanul beködösített „Vaskeresztek” emelik ki az Astrát a tömegből. A tető felett az első lökhárítóig húzódó fekete festésben Tommy sárga applikációkat helyezett el, másrészt törzsi mintákat ültetett bele. Különösen a sárga színezésű hátsó lámpák-igenis, TÜV-engedéllyel- ülnek súlypontként a farrészen, aminek közepében a kicsinyített teknő egy 42 cm hosszú rendszámtáblát tűr meg. Optikailag és akusztikailag oldalanként elhelyezett 2x76 mm-es Formula K nemesacél végcsövek keltenek figyelmet.
Másolásvédelem
A belső tér viszi tovább a sárga-fekete témát. A műszerfalborítástól az üléseken át a Hifivel gazdagon felfegyverzett csomagtartó erősíti meg a dizájnt a legapróbb részletekig átgondolt kiegészítőkkel. Mindenekelőtt a piros bőrrel behúzott vagy a pirosra lakkozott felületek, bőrdíszműves és festő által a jármű színében bevonva. Kontrasztként fekete bőr szolgál. Itt is Ronny motivációi álltak az előtérben, hogy egy nehezen megoldható feladat elé állítsa a másolóbarát Tuning kiállítókat.
Szigorúan titkos
Tulajdonképpen nehéz lehet a másolóknak. Amilyen körülményes a színezés módja, olyan exkluzívak a króm dizájnos felnik is. A szállítók információi szerint a 8x18 colos króm felnik a vásárlás időpontjában az egyetlen darabok voltak Németországban. A gyártmányáról emiatt egyetlen dolog sem fog árulkodni. Kár. A régi állapotukban felszerelt Ferrettik is noha bár alig közismert felnik voltak, mégis egy másik Opel ugyanilyen kerék szettel körben Ronny-nak elég volt, hogy elgondolkodjon egy felni cserén.
Ugyanakkor a Tuning iránti lelkesedését hajdan egy visszafogott MS Design-es spoiler szettel kezdte. Egy hátsó sérülés egy sor nagyobb átépítő-intézkedéssel járt. Az aktuális fellépést IV. fázisként lehet számolni. Ronny-nak nem volt oka változtatni a meglévő futóművön vagy a már módosított Lumma LPC-R építő szetten. A Koni legmélyebbre ültetett futóművével a Lumma első köténnyel meg lehet csókoltatni az aszfaltot. Tehát az Astra egy „biztosabb” 75 mm-es ültetéssel közlekedik. 10 éve még az M3-Look-os visszapillantó tükrök az Astrán kisebb szenzációnak számítottak, a kereskedésben egyszerűen nem voltak kaphatóak. Ma az M3-Look tükrök majdnem mindegyik jobb Tuninghoz hozzátartoznak. Ronny Astráján egy VW Golf adapterein ülnek, amik gondosan lettek hozzá igazítva az Astra tükörháromszögeihez.
V.fázis?
Az Astra gazdag Show&Shine járműként van tervezve. Noha Ronny évek óta játszik a gondolattal, hogy vesz egy két literes turbót játéknak egy Calibrából, addig marad a gyári 1,8-as. Természetesen egy üvegszálas műanyag-vidék a csomagtartóban az autó hifi moduljaival nagy súlyt nyom. Talán megérjük a motorátépítést az V. fázisban.
Astra G 1,8 / Gyártási év: 1999
|
MOTOR 1796ccm négyhengeres, 16 szelepes (X18XE1), újra programozott vezérlés*125LE
|
KIPUFOGÓ Formula K dupla nemesacél 2x76 mm csővégekkel
|
FUTÓMŰ Koni Gewinde futómű*Weitec rugók*ültetés 75/55 mm
|
KEREKEK Custom krómfelnik 8x18 col ET35*Pirelli PZero 215/35R18
|
KAROSSZÉRIA MS hűtőrács*módosított Lumma LPC-R Kit (küszöbök, front-és hátsó kötény)*mérges tekintet a motorháztetőn*Irmscher motorháztető nyújtás a szélvédő irányába*csomagtérzár clean, rendszámtartó teknő szűkítve*hátsó kerékjárat peremezve*ajtókönyöklők és zárak krómozva*Dietrich M3 tükrök*fekete Hella fényszórók*sárga hátsó lámpák (lakkozott)*különleges lakkozás Tommy Scrawls-tól rejtve beködösített Vaskeresztek és hajszálcsíkozás
|
BELSŐ TÉR a lakkozással egyező sárga és fekete bőr*König sportülések belenyomott Vaskeresztekkel*OPC hátsó üléssor*34-es Isotta kormány*mérföldórás műszerek*műszerfal, ajtókárpit, csomagtér kárpit üvegszálas műanyagból és lakkozva*Tetőkárpit bőrben*Iron Cross visszapillantó tükör*krómpedálok
|
CARAUDIO Zenec DVD-rádió*Pyle erősítő*30cm Audiobahn mélynyomó*Audiobahn DUB hangszóró* Panasonic és Sharp TFT monitorok
|
KÖSZÖNET Sohn Flo, Tommy Scrawls (lakk), Leander Uhlig
|
KAPCSOLAT Ronny Noack*Leipzig*ronny77m@freenet.de
|
Forrás: Opel Tuning 2009 Februar/März































