2012. november 19., hétfő

Az OPC Story

Alig 15 évvel ezelőtt leplezte le az Opel az első „OPC”-t. Időközben a három nyomtatott nagybetű a sportos Opelek összesítője lett- egy sikertörténet!

A három betűvel „OPC” az Opel 1999-ben az Astra újdonsággal mutatkozott be, és leváltotta a „GSI”-t. Ez idő alatt az Opel Performance Center három osztályrekordot állított fel a szériajárművek között a Nordschleifén és a Corsa, Meriva, Astra, Zafira, Vectra (és Insignia) OPC különböző karosszériaváltozataival a rüsselsheimi márka az egyik legszélesebben felálló High-Performance palettával rendelkezik Németországban. Ez a siker 1997-ben, mikor az Opel az OPC GmbH-t alapította, még egyáltalán nem nézett ki. A specialisták kis csapatának, akik a márka motorsport aktivitásáról gondoskodtak mindenekelőtt szüksége volt a homologizációs modellnek kinéző Astra G 1 OPC-ből egy 3000 darabos limitált kiadás előállítására- kellett lennie egy jó teljesítményre képes alapnak a tömegsportnak a körpályákra és a rali sportban. A X20XER motor teljesítményét a GSI-vel ellentétben 136-ról 160 lóerőre emelték és így már nem rejtegette az OPC 1 a sportoló-génjeit. Egy összehasonlító tesztben a konkurens Golf GTI-vel egy autós folyóirat kritizálta a túl hangos motort, a nyöszörgő zajokat, a túl kemény fékpedált és a kemény futóművet. A teszt bizonyára elment a tárgy mellett. Ugyanis az OPC1 számtalan győzelmet ünnepelhetett a motorsportban és a 3000 példány csupán négy hónap alatt elkelt.  Hogy az 1984-es DTM-győztes Volker Strycekkel egy hamisítatlan autóversenyző ült az Opel Performance Center vezetői székében a kormánynál, nyilvánvalóan evidens.

Astra G OPC1

Astra G OPC2

Új OPC modellek

Még 2001-ben bemutatta az OPC a Zafira A-t-a korának legsportosabb kompakt egyterűjét. Egyszerre nemes és egyben sportos belső kidolgozásával márkajelzéssé lépett elő az OPC. Recaro szövet-bőrülések és az Ardenkék OPC-szín gondoskodtak az exkluzivitásról. Alternatívaként volt csillagezüst, zafír fekete vagy magma vörös. A Zafira jött ki először komplett, az OPC által a célnak megfelelően átalakított karosszéria kiegészítőkkel, hogy megkülönböztesse a normál szériától. Az OPC futóműveket a Nordschleifén hangolták finomra- minden modellnél 10000 kilométer felett. Ez 481 körnek felel meg! Már 2002-ben utána tolták az Astra G OPC2-t- limitálatlanul és 200 lóerős turbómotorral. Az Astra H OPC 2005-ben következett: 240 LE és az olyan innovációk, mint pl az elektronikusan vezérelt IDS Plus futómű az új OPC-ből egy még jobb kanyarvadászt csináltak.

Zafira A OPC


Zafira B OPC


Nordschleife-rekordok

Ebben az évben Manuel Reuter autóversenyző megmutatta, mi rejtőzik az Astra OPC-ben: 8:35,94 perc alatt ment körbe a 20,8 km hosszú Nordschleifén a legjobb időt elérve a kétliteres turbóosztályban. 2006-ban ugyanezt a pályát a Zafira B OPC-vel 8:54,38-cel csinálta végig, amivel a világ leggyorsabb egyterűje lett. Az újító szellemét az Opel Performance Center a Racecamp-pel bizonyította- ami tulajdonképpen az első versenyző-válogató rendezvény Németországban. S, hogy az új nemzedékű vezetőknek megmutassa, mit rejt a Corsa OPC 192 lóereje, Manuel Reuter egy új pályacsúcsot állított fel a kisautók között 8:47,99-es idővel. Ez a bizonyíték: az OPC nem csak jól hangzik, hanem igazán gyors is! 2006-ban a Vectra C OPC-t mutatták be, ami 280 lóerős 2,8 literes turbós V6-os motorjával minden idők legerősebb széria-Opelje volt akkoriban. Kétféle karosszériaváltozatban volt kapható: 5 ajtós és Caravan, azaz kombi. A 260 km/h-s csúcssebességével lehagyta a 250 km/h-ra korlátozott végsebességű német sport limuzinokat.
Vectra Caravan, Vectra 5-door, Astra H, Zafira B OPC
Corsa D OPC


A jelen OPC-modelljei

  2009-ben mutatkozott be az Insignia OPC 2,8 liter hengerűrtartalmú, 325 lóerős V6-os motorral. Az előd, Vectra C OPC-ben sokat kritizált MacPherson felfüggesztéses első kerékmeghajtását lecserélték Haldex-összkerékmeghajtásra és HiPerStrut felfüggesztésre.
 A megállásról Brembo által fejlesztett fékek gondoskodnak. A féknyergek 2,5 kilogrammal könnyebbek a normál Insigniákénál. Az Insignia OPC háromféle karosszériával rendelhető: 4ajtós, 5ajtós és Sports Tourer (kombi).
2011-től rendelhető az Insignia OPC Unlimited, aminek érdekessége, hogy az elektronika nem 250 km/h-nál szabályoz le, hanem 270 km/h-nál.
  Az idei évtől rendelhető az Astra J OPC, ami a GTC Astra alapjaira épül. 2 literes, 4 hengeres, 280 lóerős motorral és első kerékmeghajtással. Az Insignia OPC első felfüggesztését kapta meg, sperrdifferenciálművel. Ezzel minden idők legerősebb és leggyorsabb Astrájává lépett elő.
Insignia & Insignia Sports Tourer

Astra J OPC

Különkiadások

2008-ban, a Nordschleifén elért eredmények tiszteletére alkottak egy különkiadást az Astra H OPC-ből: az Astra OPC Nürburgring Edition-t. A normál OPC-hez képest modernebb futóművet (IDS2) és különleges festést kapott. A karosszériát hófehérre fényezték, és a motorháztetőn, valamint a tetőn végigfutó, egy kockás zászlót mintázó matricát ragasztottak rá. További extra volt a Nürburgring vonalvezetését ábrázoló matrica a B-oszlopokon és a műszerfalon. A Recaro bőrülésekbe is belenyomták a versenypálya vonalát.
A OPC Race Camp különkiadás ugyancsak hófehér festést kapott, de a tető, a hűtőrács, a 19”-os alufelnik és a visszapillantó tükrök feketék voltak. Ezen kívül mechanikus differenciálzárral szerelték fel a futóművet.
2011-ben a Corsa D OPC-ből is készült egy 500 darabos limitált szériás Nürburgring Edition.
Külsőleg csak az új, 18 colos felnik és a már nem középen, hanem kétoldalt kivezetett, viszonylag nagy átmérőjű kipufogóvégek jelzik az újdonságot, illetve a két új szín: a jellegzetes kék mellett Grasshopper green és Henna red tónusban is rendelhető az autó. Az ajtót kinyitva a küszöb belső felületén elhelyezett "Nürburgring Edition"-plakett jelzi a limitált kiadást.
Ezeknél sokkal fontosabb az a beavatkozás, ami a lemezek alatti műszaki részt érintette. A gyári 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses turbós erőforrás a széria 192 helyett már 210 lóerőt termel, míg a maximális nyomatéka 250 Nm (overboost: 280). Azt azonban kihangsúlyozták, hogy a fenti teljesítmény csak és kizárólag 100 oktános benzinnel csalható elő a motorból. Fenti paramétereket átírt motorvezérlő-elektronikával és vadonatúj kipufogórendszerrel érték el.
Az Opel Performance Center itt nem állt meg, nagyon okosan módosította, s megerősítette a futóművet, amelyhez a Bilstein szállította az alkatrészeket, a jobb fékhatásért pedig a Brembo elemei felelnek. A lehető legjobb tapadás érdekében az autó kapott egy többtárcsás, mechanikusan önzáró differenciálművet is.
Menetteljesítmények: 0-ról 100 km/h-ra 6,8 másodperc alatt ér az autó, a végsebesség pedig 230 km/h. Ezeknél sokkal fontosabb a rugalmassági érték, amely 80 és 120 km/h között - ötödik sebességi fokozatban - 6,2 szekundum.
Astra H OPC Nürburgring Edition

Corsa D OPC Nürburgring Edition
Astra OPC X-Treme tanulmány-sosem került gyártásba

Corsa C OPC(1,6 Turbo-175LE)-sosem került gyártásba







2012. november 11., vasárnap

Legendás: A Kadett GSI
A nyolcvanas évek közepén a Kadett E GSI 16V megmutatta a wolfsburgi ős-riválisának, milyen egy kompakt sportautó: Katalizátor nélkül 156 LE és 218 km/h csúcssebesség. Azonkívül 7,6 másodperc 0-100-ig- a VW Golf II-nek esélye sem volt!

Az Opel annak idején 1200 órát invesztált a szélcsatornában a Kadett E-nek. Az E-vel olyat alkottak, amilyen Opelt még soha előtte. Miközben a meglehetősen ismert főkonkurens Golf II kb 0,37 CW értékkel „szántotta” a menetszelet, az új Kadett a csak 0,32-vel kvázi átbújt a levegő alatt. De az „E” ezt még jobban tudta. A fejlesztőmérnökök a GSI-t még berakták pár korrepetáló-órára a szélcsatornába-és lecsökkentették a légellenállási-értéket 0,30-ra! A normál Kadetthez képest markánsabb front, a második visszapillantó tükör, a sportos hátsó spoiler és a nagyobb felhajtóerő ellenére. Osztályrekord! Csak az Audi 100-as és a Mercedes W123-as gyártósora tudott akkoriban lépést tartani vele. S kétségtelenül egy árcsoporttal feljebb foglaltak helyet a gyártási rangsorban. Ami a benzines-normál sofőröknek csökkentett szélzajt és kisebb fogyasztást jelentett, az a sportos beállítottságú sofőröknek egy kicsit megemelt motorteljesítménnyel előnyt ígért: nagyobb végsebességet. Miközben a GSI-ellenfél Golf II GTI a 8V motorjával, 107 lóerejével és katalizátorral a kínlódva 187 km/h-t elérve szenvedett vereséget, a 115 lóerős 8V GSI –szintén katalizátorral- az akkoriban mágikusnak számító 200 km/h-t átlépve 203 km/h-s csúcssebességgel húzott el!

Opció: katalizátor nélkül!

Nevezetesen: akkoriban az ember még felszereltségi lehetőségként beikszelhette a katalizátor nélküli opciót. Pár száz DM árengedmény mellett a GSI-nél ez egészen 6 LE-t hozott. Legnagyobb sebesség: 208km/h. Ami adógazdaság szemszögéből manapság tiszta őrültség lenne, akkoriban egy legitim és megfizethető opció volt a több vezetési élményért! Nem elfelejtendő, hogy a nyomatéköröm és a teljesítmény kibontakozása egy dugón keresztül a kipufogóban elvész. Nem hiába, a katalizátort helyettesítő cső a Tuning- szélsőségeseknél máig egy csábítóan vonzó bevett gyakorlat…

Digitális-műszerfal

A digitalizálás vonalán az Opelnél a 80-as években egy digitális műszerfallal kísérleteztek. Hasonló formában a Monza GT/E-ben is volt. Mindenekelőtt a fordulatszámmérő-gerenda teljesítménygörbe-formájában volt teljesen eredeti. Egyébként a szériamodellel ellentétben a GSI sportülésekkel, minden fontos folyadék számára ellenőrzőlámpákkal, továbbá kérésre még fényűző Conolly- bőrfelszereltséggel tűnt ki.

Tűz-mentes: 16V

Miközben a 8V GSI 1986-tól, köszönhetően a 200ccm-mel megnövelt lökettérfogatának éppen csak a kipufogóvége mögött tudta tartani a wolfsburg-i ős-riválist, az Opel 1988-ban a 16V-vel teljesítményrivalizálás mellett döntött: 150 LE katalizátorral, 156 nélküle. A Golf II GTI 129 LE-t illetve 139 LE-t (katalizátor nélkül) állított szembe. Mialatt a 16V-Golf katalizátorral a 199km/h-val a hatásosan hirdethető 200-as határt elszalasztotta, a Kadett 218 km/h-val könyörtelenül állva hagyta. 7,6 másodperc 0-100-ra akkoriban csúcsosztálybeli volt, egy Porsche 924 egészen 3 tizeddel volt lemaradva. A Golf II GTI 16V-nek 9,5 másodpercre volt szüksége, amivel épp, hogy csak elindult! Ezek a fölényes menetteljesítmények az Opel programban drágán megépített és az első nagyszériás DOHC motorral voltak lehetségesek: a 20XE ill. C20XE (C=kat.). Az Opel már korábban a limitált Ascona és Manta 400-zal a ralisportban megcsinálta és tudta, amiről hallgatott: nátriumban hűtött kipufogószelepek, üregesen fúrt, nitrátizált vezérműtengelyek, kovácsolt dugattyúk és könnyített, időtálló hajtókar temperöntvényből jellemezték a motorblokkot.
Nyilvánvalóan a GSI- kivitelhez sportleömlő is tartozott. A Bosch Motronic a hengerenkénti befecskendezéssel és kopogásszabályozással a legjobbat hozta ki a fogyasztásból és hibás tankolásnál megakadályozta a motorkárokat. Ezzel a GSI 16V fölényes teljesítményt is vitt az útra, a mérnökök gondosan átdolgozták a futóművet: 10 mm-rel alacsonyabb a „normál” GSI-nél, több negatív dőlés a hátsó tengelyen, a magasabb rugók és megerősített stabilizátorok az első-és hátsó tengelyeken a GSI-t elsőrangú sporteszközzé változtatták át. Nem csoda, hogy az Opel 1985-ben kínált is egy A-csoportos GSI-t: a 1,8 liter hengerűrtartalom, a 170 LE 6800-as percenkénti fordulatnál és a 880-kg-os üres tömeg(5,3kg/LE) a magánversenyzőknél az egyik legkedveltebb versenyjárművé tették. Nem kétséges, a csoportjában a 16V GSI volt a végső sporteszköz! S aki akkoriban Opel-vezetőként a jól látható „16V”-t látta meg a lökhárítón a visszapillantó tükörben hátra tekintve- ez volt az egyetlen megkülönböztető jel a 8V és 16V GSI között- általános tiszteletteljes helynek örvendett- fénykürt nélkül.

2012. november 8., csütörtök

Újra bal oldalon akarunk vezetni (Opel Commodore-A - 1967-1971)

Mai szemmel nézve a Commodore egyike volt a legrövidebb életű modelleknek, amit az Opelnél valaha is bevezettek. Az 1967-ben bevezetett modellsorozat, ami a hagyományos középkategóriás Rekord és a nagy hármas csillag Kapitän/Admiral/Diplomat között helyezkedett el, csupán két modellciklust ért meg. Éppen ezért a kényelmes és gyors hathengeres magasan viszi az árfolyamot a rajongóknál.

A hatvanas évek közepén Németországban az autóvezetői téma teljesen görcstelennek látszott. Szó sem volt általános sebességkorlátozásról, az ország- és szövetségi utakon, szabadon lehetett menni. S az emberek szívesen tették ezt. Miért is ne, hozzátartozott a hangyaszorgalommal lábra állított gazdasági csodához és a rendes utakhoz?  Azon kívül a „Spiegel” az „Autóőrület” és a „Száguldás” elkeseredett ellenzője később örült is a flotta gépjárműveknek. S annak, amit ezután és valószínűleg örökre az Opel márkára kellett ragasztania, a hamburgi író alkotott egy saját kiadványt:
Az Opelnek „nadrágtartó imidzs”-e van, hirdette, amivel azt akarta mondani, hogy amit a tradicionális Hesseni Járművek gyártanak, olyan hasznosak és ésszerűek, mint egy nadrágtartó, de körül belül annyira erotikusak is. A mai, rendkívül eredeti nadrágtartót, amivel az eredeti gondolkodásmód „divatdiktátor” ifjú vállalkozói szoktak magukra aggatni, még nem lett kitalálva.
                Tehát Rüsselsheimben szorgosan nekiláttak, hogy ezt a „nadrágtartó imidzs”-et alapból visszavonassák.  Habár valójában már a hathatós (a konszerntestvér Chevrolet-től származó) nyolchengeresek a nagy Diplomatokban (sőt a sima Admiral és Kapitän modellekben is) voltak, még egy kissé hiányoztak a népszerű árrégiókból a gyors vezetésre alkalmas autók. S így az Opel vezetőmérnök Hans Mersheimer a csapatát a következő kijelentésével motiválta: „ Ismét bal oldalon akarunk vezetni.” Ezzel nem egy nagy-britanniai nyaralásra gondolt, hanem az előzősávokra a német autópályákon.
                Erre a célra egy igazán alkalmas autó jelent meg 1967 világfényében-a Commodore. Szigorúan véve semmiképp nem egyedülálló modell, hanem csak egy ivadéka az abban az évben bemutatott középkategóriás Rekord C-nek. Ezzel a „Commo”, ahogy a rajongók ma előszeretettel nevezik, egy további példája az Opel-modell építődobozának. Noha nem egészen új: Már sokkal előtte volt egy-hasonlóan a KAD-trióhoz, tehát Kapitan, Admiral és Diplomat modellekhez-Opel kompakt hathengeres: a Rekord 6, a Rekord B gyártási sorozat csúcsmodellje, aminek még a Kapitän 100 LE-s, 2,6 literes OHV hathengerese volt a motorházteteje alatt. Az új Rekord C-hez komponáltak egy új, igazából sikertelen hathengeres verziót a rendkívül sokoldalú és sikeres, 1965-ben bevezetett CIH-motorsorozatot: a 1,5 literes négyhengeresének furás-lökettérfogatának növelésével, a 6 fejével jó 2,2 literes lökettérfogatot eredményezett- innen az elnevezés: Rekord 2200. Ez esetben a 95 LE nem lett igazán sportos; aki a csak az 5 LE-ben gyengébb 1900S-től várta a jobb menetteljesítményeket, úgy érezte átverték.
 Ezért ezt a motort a Rekordban csupán egy év múlva duplaporlasztón és magasabb sűrítésen 106 LE-re fésült, 1,9-es négyhengeresre váltotta fel. Amit az új Rekord Sprint modellek motorházteteje alá dugtak, s ami 180km/h-t futott –akkoriban magas értéknek számított- és a sportos karakterét fekete díszcsíkokkal és a mára legendássá vált acélsportfelnikkel tettek kívülről is felismerhetővé.
A gyártósor felosztásánál így dokumentálták a Rekord Sprint teljesítménynövelt négyhengeresét:
Ha a Rekord elkezdi, akkor ott még csak négy henger van, de aki 2 égéskamrával többet akar, annak Commodore-t kell ragadnia.
                A Commodore egy új hathengerest kapott, 2,5 literes lökettérfogattal. Nem valami 2,2-es felfúrásáról volt szó, hanem egy hengerűrtartalom-csökkentett 2,8-asról, ami alapesetben 115LE-t tudott, és ezzel már igazán határozottan tolta. Talán, mert az emberek egy kicsit féltek a saját bátorságuktól és az ügyfelek nem akarták a háromjegyű teljesítményadatokat végigfutni, és talán azért is, mert egy sor 2,2literes alkatrész volt raktáron, ezt a motort is ajánlották a Commohoz. Végülis a Commo nem csupán egy Sport-Rekord akart lenni-arra ott volt a Rekord Sprint; hanem azon ügyfelek beszállását akarta megkönnyíteni a kényelmes 6 hengeres osztályba, akiket a majdnem amerikai méretű Kapitän egy kissé elrettentett. De a vásárlók alig vettek tudomást a 2200-as alap-Commodore-ról- főképp a csábítóan alacsony alapáráról. Azonnal a 2500S lett a legtöbbet eladott- a 2,2-es takarék-Commodore-t összesen alig több mint 1300 érdeklődő választotta, ezért hát az Opel egy év után eltemette.
                Azért a kettőötös sokkal jobban futott. Az Opel tervezők ügyesen értékelték fel a C-Rekord karosszériát, úgy, hogy az autó jelentősen fényűzőbben jöhessen ki. Elöl a hathengeres hűtőrácsát függőleges krómpálcikákkal tették felismerhetőbbé, hátul a hátsó lámpák közti fényezett szegéllyel, oldalt nagyméretű dísztárcsákkal. És a 2,5 literes motor szolgáltatta a korlátlanul kellemes utazást: Köszönhetően az erős nyomatékcsúcsnak kevés váltású utazást tett lehetővé és megspórolta a szériában négysebességes váltó karjának gyakori fogását. Ehhez jött a felárnövelő, nem feltétlenül a sportos váltásviselkedéséről ismert, nagyon ésszerű kétsebességes automata. Csak 1968-ban váltotta fel a fokozatszegény automatát a modern Opel háromsebességes automatája.
A karosszéria adatai megegyeztek a Rekord C-vel. A Commodore három verzióban kapható:
kétajtós limuzinként, négyajtós limuzinként-és természetesen kupéként. Mindhárom merész övvonallal rendelkezett-az amerikaiak Coke-Bottle-Shape-nek, kólásüveg formának hívták.
A sikkes fastback-coupé az elegáns vonalaival csábított; a nagysága ellenére a véznának nem nevezhető karosszéria jelentősen sportosabbnak tűnt, mint az előd Rekord A és B kupéi. A negyedik Rekord-karosszériaváltozat, a Commodore vásárlók számára rejtve maradt: a Commodore-Caravan nem létezett. Ugyan egy hasonló járművet az 1968-as genfi autószalonon tanulmányként bemutattak- nagyon előkelő négy ajtóval, kényelmes felszereltséggel és az oldalsó fadekor fóliával kicsit (és a későbbi Ascona Voyage) az amerikai kombikra emlékeztetett. De a sorozatgyártásig ez a jelentős automobil nem jutott el. Az idő még egyszerűen nem érett meg egy előkelő kombinak. Aki az előkelő osztályban vásárolt, egy „korrekt” autó akart, amely megfelelő méretű csomagtartóval bírt. Belül is csak adatokban különbözött a Commodore A a Rekord C-től. A hangszerelés gazdagabb, a műszerfal egy díszléccel több. Az, ami a Rekordnál a luxus felszereltség volt, itt átlagosnak számított: az ember egy másik járműosztály felé mozdult. Alapvetően nem változott meg. Miért is?
A Rekord C egy tágas, kényelmes családi autó egy több, mint egy utazáshoz való csomagtartóval.
                A Commodore a futóművet is lényegében átvette a népies testvérétől. Nincs is ebben semmi kivetnivaló:  A Rekord C vezette be  a fordulatot  az Opelnél az egyszerű laprugós hátsófelfüggesztésből. A valóságot tekintve, hogy a kölni konkurenciánál még hosszú ideig a jutányos postakocsi konstrukcióval kellett kijönni, a rüsselsheimiek csendesen büszkék tudtak lenni a „nyomtáv- és csonk konstans hátsófelfüggesztésükre. Vagyis a négy hosszlengőkarra és az egy Panhardrúdra gondosan bevezetett merevtengelyükre, ami hosszú csavarrugókon keresztül lineáris ismertetőjellel támaszkodott a vázra. Köszönhetően az ismert hangolásnak ezért az új konstrukcióért az autótesztelők is képesek voltak lelkesedni: Hangosan dicsérték; igazolták, hogy a magas rugózási komfort –igen, ez akkoriban is téma volt – precíz kormányozhatósággal párosul. Addig meggyőződtek, hogy ez a futómű –újrahangolva- egy hathengeresnek is méltán elegendőnek látszott. A Commodore csupán nagyobb kerekekre -13 col helyett 14”-ra lett állítva; és módosították a kormányzását, amivel az ólomsúlyú hathengeres kormányereje még elviselhető maradt.
Bár a Commodore nem első sorban egy sportos autó akart lenni, az ügyfelek és az autótesztelők több teljesítmény után kiáltottak.  Az Opel hallgatott rájuk, és bevezette a 2500 GS-t. Duplaporlasztóval
130 lóerőt mobilizált és éppen 10 százalékkal több nyomatékot küldött a kerekekre. Vékony diagonálgumikkal szerelve- persze ellenben az alap-Commo-val H-jelzéssel, mert a GS több,mint 180 km/h-t ért el.  Erősített közepű kerekeket- a híres Michelin XAS-t a különleges aszimmetrikus profillal- először csak felár ellenében, később alapáron adták.
1970-ben két még erősebb motorral szerelt Commodore jelent meg. A 2500 GS/E elektronikusan vezérelt befecskendezést kapott, aminek segítségével a motor kb. 20 LE-vel erősödött.
A precíz üzemanyag adagolásnak volt még egy kitűnő melléhatása az energiatakarékosságra: Óvatosan vezetve, a GS/E érezhetően kevesebb üzemanyagot fogyasztott, mint a gyengébb testvére- ez éppenséggel a takarékosságában jelent meg, kijött 10 liternyi Super benzinből.
Az 1970-es év második motorizációja csak a kifejezetten diszkrét járásmódjában sikerült.
A porlasztóval ellátott Commodore lökettérfogata 2,8 literre egészült ki és ezzel megfelelt a nagy KAD-modelleknek.  A teljesítmény ezzel 130-ról 145 LE-re emelkedett, a menetteljesítményei majdnem megfeleltek a GS/E-befecskendezősével. De a sportos vezetők mindenekelőtt a GS/E-t választották. Nem csak, hogy egy menő frontspoilere volt; egyébként ez volt az első sorozatgyártott német autó, ami ezzel az aerodinamikai segédeszközzel és elektronikusan irányított benzinbefecskendezéssel volt ellátva. A futómű a megnövekedett teljesítménynél jobban számított: Élsportolójuknak az Opel-mérnökök erősített fékszerkezetet adtak, amit elöl belső hűtésű tárcsafékkel szolgáltak.  Hátul mindemellett továbbra is dobfékekkel mentek bevetésre.
Habár az Opel kísérletezett körben tárcsafékekkel-, és ha csak egyedül a technikusokon múlt volna, akkor ezekkel is szerelik.  De egy autógyárnak is van kereskedelmi osztálya; és ez teljesen ellene lett volna ennek. Elvégre a gyártási költségeknek áttekinthetőknek kellett maradniuk, a Commodore-nak kifejezetten kedvező ár- teljesítmény-arányú autónak kellett lennie- GS/E-ként is.  És ebből a roppantul szokatlan kombinációból elől belsőhűtésű tárcsákból és hátul egyszerű dobfékekből tudtak kijönni, úgy, hogy gyakorlatban is elégedettek tudtak lenni.
A motorsportnak hamarosan a porlasztós 2800-as lett az előnyben részesített választása. Mert tudvalevőleg lökettérfogatot nem lehet helyettesíteni, csak még több lökettérfogattal, a tunerek a legszívesebben a nagyobb erőforrást választották.
Mindenekelőtt a két nagy Opel-tuner, a Steinmetz és az Irmscher kaparintotta meg a Commo-t. 250LE-re és még többre hozták fel a hathengerest; különösen a sárga-fekete fényezésű Steinmetz-Commodore-ok tanították meg minden versenypályán félni a BMW-t, a Porschét és a Ford Capri RS-t.
Végül az Opel bevetett egy speciálisan motorsport igényekre átalakított, méretre szabott 2800GS-t. A kétajtós limuzinként motorsport-változatot már a háztól röviden áttételezett sportváltóval, közvetlen kormányáttétellel, sport differenciálművel, elöl kagylóülésekkel, biztonsági üveg szélvédővel- és természetesen matt feketére festett motorháztetővel szállította.
Már a gyárban is vettek vissza a testsúlyából: a hátsó-és oldalablakok műanyagból álltak, a dísz-és kiegészítő alkatrészeket egyaránt elhagyták, éppúgy a felesleges belső burkolatokat és a fűtést-ki fázott már autóversenyzés közben?  A további szerkezeteket az idetartozó Steinmetz és Irmscher tuningvállalatokra bízták. Ott a szokásos alapossággal igazítottak a kasztnihoz: kínáltak kezdve a sportfutóműtől rövidebb rugókkal, más felfüggesztőgumikat és keményebb lengéscsillapítókat a legkülönfélébbekből, az adott körülményekhez igazított áttételeket és körbe versenyfékeket, sárhányó szélesítéseket és természetesen szélesebb felniket és gumikat, amire csak az autóversenyző szíve vágyott. Az ember természetesen a kedve és a pénztárcájának kapacitása szerint a motort is átépíttethette. Nem csoda, hogy a tuningolt Commo-k hamarosan minden elképzelhető versenypályáról otthon voltak.
A motorsportbeli sikerekből, amikre a reklámok kapcsán is kitértek, az egész gyártósor hírneve profitált.  A gyakorlatban mindenesetre túlnyomórészt az 2500S alapverziót vásárolták. A motorsporttal a legtöbb vásárló nem volt tisztában, inkább vezetés közben is fenntartották a kalapot. De az sosem lehet baj, ha az embernek olyan autója van, ami versenyben is jól csatázik és a vezetőjének valami dinamikus mázat ad. Így érthető, a Commodore A négy éves gyártási idejét áttekintve, a vásárlók csaknem 69%-a döntött az alapmodell, alig 25%-a az erősebb GS-változatok mellett és csak jó 6% engedhette meg magának a sportos GS/E-t-ami épphogy csak 2 évig szerepelt a gyártási programban. A Commodore-A vásárlók többsége a négyajtós limuzin karosszériát választotta; de csak kicsivel kevesebben ragaszkodtak a csinos Coupéhoz. Az összes Commodore A-nak egészében véve csak 8,6%-át adták el kétajtós limuzinként.
                Négy éves gyártás után a Commodore A-t a Commodore B váltotta. Nem azért, mert a vevői érdeklődés drámaian visszaesett volna, hanem, mert az 1966 óta gyártott Rekord C 1972-ben egyszerűen megérett a folytatásra. Természetesen a Rekord D és a Commodore B valóban jobb autók voltak: Gyorsabbak, modernebbek, feszesebb futóművel és csekélyebb fogyasztással. De vajon mennyi jutott az előd kisugárzásából különösen a Commodore B-be, ízlés dolga.

Opel Commodore A
Gyártási idő
1967-1971
Motor
soros, 6 hengeres Otto-motor; öntöttvas motorblokk és hengerfej; oldalt a hengerfejben elhelyezett vezérműtengely (lánchajtás), 2 szelep hengerenként
Változat
Commo.
Commodore 2500S
Commodore GS2500
Commodore 2800S
Commodore GS/E
Gyártási idő
1967-1968
1967-1971
1967-1970
1970-1971
1970-1971
Lökettérfogat
2239ccm
2490ccm
2490ccm
2784ccm
2490ccm
Keverékképzés
porlasztó
porlasztó
duplaporlasztó
duplaporlasztó
elektronikus befecskendezés
Teljesítmény- fordulatszám
70kW/95LE
4800ford./min
85kW/115LE
5200ford./min
96kW/130LE
5300ford./min
107kW/145LE
5200ford./min
110kW/
150LE
5800ford./min
Erőátvitel
hátsókerékmeghajtás, motor elöl, hosszában
Sebességváltó
választható automataváltó
4 fokozatú
2 fokozatú aut.
4 fokozatú
2 fokozatú aut
4 fokozatú
2/3 fokozatú aut
4 fokozatú
3 fokozatú aut
4 fokozatú
3 fokozatú aut
Futómű
elöl: független kerékfelfüggesztés, dupla lengőkarokkal, csavarrugók; stabilizátor, tárcsafékek
hátul: 4hosszlengőkaros merevtengely, Panhardrúd, csavarrugók, stabilizátor; dobfékek
Felnik
Gumik
5,5x14
165S14
5,5x14
165H14
5,5x14
165HR14
5,5x14
165HR14
Méretek és súlyok
Hosszúság x Szélesség x Magasság: Limousine: 4574x1754x1445mm;
Coupé: 4574x1758x1440mm
Tengelytáv: 2668mm

Üres tömeg:
1130-1170kg
1160-1205kg
1185-1230kg
Végsebesség
163
(C:167)
km/h
170 (C:175)km/h
182 (C:187)km/h
185 (C:190)km/h
192
(C:197) km/h
Fogyasztás (l/100km)
11,4
(C:11,2)
11,6
(C:11,2)
11,3
(C: 11,0)
11,7
(C: 11,0)
10,7
(C:10,5)
Üzemanyag-tartály
55l
55l
55l (’69-től 70l)
70l
70l
Alap-árak  
Limo 2a
Limo 4a
Coupé
9650,- DM
10075,-DM
10225,-DM
9775,-DM
10200,-DM
10350,-DM
10725,-DM
11150,-DM
11300,-DM
13092,45,-DM
13408,80,-DM
13564,20,-DM
Gyártott darabszám
1326
106441
38748
9982